2015. november 2., hétfő

1

Drága olvasóim! c:
Nagyon szépen köszönöm a sok-sok pozitív visszajelzést, amit a prológusról írtatok, és a 3 díjat! Valamint, el sem bírom hinni, hogy már a prológus után 8 feliratkozót kaptam, és rengeteg cserelehetőséget! Egy szóval, köszönök mindent, mindent, és mindent! <3
Most pedig meghoztam az első fejezetet, igaz, nem lett maratoni hosszúságú, de én megpróbáltam mindent beleadni c: Véleményeket még mindig fogadok, kellemes borzongást! <3 














It's like there's so much more
Maybe you've been in this place before
We remember a face like yours
You seem acquainted with those doors




A napfény mindig is bántotta a szememet. Akárhányszor kitettem az utcára a lábamat, valamiért minden egyes alkalommal utánam szegődött, és csak birizgálta a lila szempáromat. Pedig mikor kimegyek a szabadba, az mostanában elég ritka alkalom. Az árvaházból körülbelül hat hete rúghattak ki, azzal az indokkal, miszerint 22 évesen már nem vagyok gyerek. Így kötöttem ki mostani tartózkodási helyemen, ami egy lepukkantabb, de annál inkább barátságosabb albérlet legalábbis számomra. Eddig volt egy lakótársam is, de nem annyira nyerte el tetszését a sötét, komor hely, úgyhogy máshova menekült. Hogy mi üthetett belé, az mai napig rejtély, mindenesetre egyedül nekem sokkal jobb, mint több emberrel a nyakamon. Egyetlen élőlénnyel osztom meg a levegőt: egy szürke, aprócska macska a lakótársam már fél hónapja, akire a Scott nevet aggattam, és tökéletesen is hallgat rá. Ó, plusz még egy lelket kell elviselnem hetente egyszer: egy Mr. Wittner nevű öregembert, akitől bérlem a lakást. A keresztnevét nem árulta el, ez pedig felettébb furcsa, hiszen általánosságában mindig tudni lehet a kiadó nevét. Legalábbis a filmekben ezt láttam.